Amikor kicsi voltam, mindig úgy gondoltam, hogy ha felnövök, akkor az építőiparban fogok majd dolgozni, pontosan úgy, mint apukám. Ő építész volt, mindig csodáltam, amikor otthon rajzolt és mért és vázlatokat készített. Most már nem dolgozik a szakmában, mert nyugdíjba ment, de végül a bátyám vette át a céget. Egy idő után, amikor már egyre nagyobb lettem, rájöttem, hogy szinte egyik tárgy sem érdekel, ami ehhez a szakmához szükséges, ráadásul találtam egy teljesen más szakmát középiskolás koromban, ami sokkal jobban megtetszett, így végül afelé vezetett az utam.
Apukám is már kiskorában tudta, hogy ha nagy lesz, építész akar majd lenni. Imádta az épületeket, mindig nézte őket sétálás vagy vonatozás közben, mikor a szüleivel mentek valahova. Szeretett rajzolni és az apukájának is mindig besegített a barkácsolásban és szerelésben. A szakma iránti szeretete pedig végig megmaradt, így el is végezte az iskolákat, lediplomázott belőle, szerzett sok tapasztalatot és végül felépítette a saját cégét, ami a maga területén nagyon híresnek és megbecsült cégnek számított.
Ez pedig kiskorunkban nem csak engem “fertőzött meg”, de a tesómat is, de végül ő lett az, aki a szakmában helyezkedett el. Én pedig újságíró lettem. Gyerekként szerintem mindenkinek annyiféle álma van, gondolom, hogy te is sok minden szerettél volna lenni felnőttkorodra. Nem így van?